A történeteket nem időrendben írom, ugyanúgy kalandozok személyes és csoportos élmények között. Most egy csoportos történet következik.

Kedvenc helyünkön léptünk fel, ahol rendszeres fellépőnek számítunk. Szeretjük, mert a közönség lelkes és hálás, a színpad tágas és jól felszerelt, a hangtechnika is megfelelő. Nyári melegben indultunk útnak, már a kocsiban orientális zene szólt, végig csacsogtunk, kellemes izgalom vett erőt rajtunk. Ahogy megérkeztünk, szinte VIP-ként kezeltek minket, megmutatták az öltözőt, bejártuk a színpadot. A művelődési ház majdnem megtelt, zajlottak az előttünk szereplők műsorai. Az öltözőben készülődtünk, sorba rendeztük a fellépő kosztümöket, tánceszközöket. Ez mindig nagy odafigyelést igényel, hiszen gyakran kevés idő jut az átöltözésre és a ruhák, eszközök nem keveredhetnek össze. Szokás szerint elkezdtünk bemelegíteni és a lányok kérésére egy-két koreográfiát elgyakorolni, csak hogy levezessük az izgalmat és rögzítsük az irányokat, térformákat. Ám nem vittünk magunkkal zenét, csak pendrive-on és CD-n. A telefonomon ugyan megannyi zene volt, de nem azok, amelyek éppen kellettek. A csoport koncentrált és fejben elindította a zenét, én próbáltam számolni, de ez nem volt célra-vezető (főleg a klasszikus orientális zenék kevésbé számolhatók, a dallamvezetés, az éneklés, a hangsúlyok az iránymutatók inkább) ezért énekeltem. Nem volt egyszerű, valahogy így hangzott: tiriri tarara dum-tek-tek és a refrén: 'Pista, jöjj hamar'. Mégis mindenki 'zenelejátszója' ugyanott tartott. Előszeretettel magyarosítunk csak úgy magunk között egy-egy zene címét. A 'Pista, jöjj hamar' koreográfiánk zenéje eredetileg: Eshta ya amar, de már az előbbit szoktuk meg. Egy melaya koreográfiánk címe Sukkar bulag, nekünk viszont a 'Sukár bulák' cím jobban tetszett. Visszatérve az öltözői próbához, annyira egy hullámhosszon voltunk, hogy mindenki tudta, hol jár éppen a zene. Majdnem mindenki. A készülődés legviccesebb része az volt, amikor egyik táncosom megszólalt: "várjatok megakadt a lemez, lemaradtam" és akkor mindenki visszatekerte a zenét képzeletbeli lejátszóján a megfelelő részhez.  A csak fejben szóló dallam követése és a helyes lépések táncolása, irányok, térformák tartása, hangsúlyok eltalálása komoly kihívást jelentett, de nem bírtuk ki nevetés nélkül. Végül megoldottuk és tökéletesen sikerült a műsor. Egyszóval zene nélkül is ér valamit a gyakorlás, bár viccesebb és több koncentrációt igényel. Ugyanígy amikor videóm https://www.youtube.com/watch?v=4I0jBOmuyB4 készült, akkor sem szólt sehol zene (hiszen szabadtéren vettük fel), csak a fejemben, de ez a végeredményen szerencsére nem látszik.

Sok-sok történet van még a tarsolyomban, a későbbiekben szó lesz többek között egy öltözősátorról, melyen egy igazi sztárral osztoztunk, egy annyira lelkes nézőről, aki fel akart mászni a színpadra és a feleségének kellett visszafognia, autogramkérésről és fotózkodásról, összekevert zenékről és arról, hogyan vészeltem át egy a közönség vad táncolásába torkolló szülinapi fellépést. Egyszóval érdemes olvasni a Színpadközeli történeteket.

Úgy gondoltam blog sorozatot indítok és csokorba gyűjtöm a fellépésekkel kapcsolatos, tanulságos vagy éppen mulattató történeteket, eseményeket. Táncos pályafutásom során számos ilyen jellegű élménnyel lettem gazdagabb, később a fellépőcsoportommal még tovább bővült ez a kincsestár.

Jöjjön hát az első sztori:

Színpadi szárnypróbálgatásaim egy ismert csabai tánciskolával együttműködve kezdődtek. A többféle táncstílus mellett kuriózumnak számított az orientális tánc, örültem a közös lehetőségnek. Főleg falunapokra jártunk, ahol mindig lelkes közönség fogadott minket. Egy forró nyári napra esett a fellépés. Kis sátrakban volt az öltözőnk, ahol akár - a hőmérséklet miatt - szanunaszeánszot is lehetett volna tartani. A színpad előtt hatalmas üres tér, távolabb a sörsátrak alatt ülve, hűsölt a közönség. A színpad fekete padlója magába szívta az aznapi forróságot és duplán adta ki magából. A versenytáncosok, cipőjük jóvoltából ebből semmit sem vettek észre, bezzeg az én meztelen talpam. Az első pár másodperc igazán fájt, a többit már nem éreztem, csakúgy, mint aki parázson lépked. Csak ott szaladnak, nekem pedig táncolnom kellett. Hosszú percekig, a távoli közönség örömére. Mosoly az arcon és a show folytatódik. Az aprónak nem nevezhető vérhólyagok emlékeztettek arra, hogy néha bizony fel kell adni az eleveket (mezítláb táncolok, hogy még közelebb legyek a Földanyához) és testszínű pacsnit húzni a kellemetlenségek elkerülésére. A nagy meleg ellenére a színpadhoz szállingóztak az emberek, főleg a gyerekek csillogó szemei lendítettek túl a nehézségeken. Tánc közben nem szoktam sokáig időzni egy-egy arcon, igyekszem mindenkinek táncolni és átadni az élményt, de akkor megfigyeltem egy kis arcocskát, ami nagyon komoly volt. Szinte feszült figyelemmel, koncentrálva nézett a 6-7 éves forma kislány. Mosolyogtam rá, de ő komor maradt. A produkciók után még megvártam a többieket és azon tűnődtem, mire gondolhatott közönségem talán legfiatalabb tagja. Ekkor szégyenlősen, de kitartóan igyekezett felém és kijelentette, hogy ő is hastáncos lesz. Nagyon figyelt, hogy megjegyezzen minden mozdulatot, hogy később felidézhesse és eltáncolhassa. Nagyon jól esett, hogy ebben a kislányban elindítottam valamit, egy célt adtam neki, melyet később megvalósíthat. Az, hogy példaképként tekintett rám, hogy tőlem szeretett volna tanulni (pedig még nekem is volt hova fejlődnöm és ez a fejlődés ma is tart) felbecsülhetetlen, szívet melengető érzést nyújtott. Egy kezdetben fájdalmas, de annál sikeresebb szereplés élményével lettem gazdagabb.

    érdemes elgondolkodnod a következőkön:

• mi a célod a versennyel – bizonyítanál (másoknak vagy magadnak); tudni szeretnéd, milyen szintű a tánctudásod; ismertségre vágysz; kapcsolatokat építenél; bekapcsolódnál az orientális tánc hazai életébe; egy bizonyos helyen szeretnél táncolni; vonz a nyeremény, stb. – ha ezt nem tisztázod magadban, pénzt, időt és energiát is veszítesz

•  milyen típusú ez a verseny – stílusok és fúziók versengése; klasszikus vonal, zenék jellemzik; az improvizációt méri; minősítő verseny; koreográfiák összecsapása; fellépő kosztümök divatbemutatója; országos, vagy csak annak tűnő megmérettetés; kapcsolatokon alapszik, vagy a tánctudást méri - a legtöbb tudható előre, mert így hirdetik (minősítő, fúziós, stb.), némelyről csak a verseny után derül ki, mi számított igazán

• mennyi a nevezési díj és azért mit kapsz - hiánytalan informálás, szeretetteljes fogadtatás, eligazítás, esetleg ’welcome drink’, az esemény végén egy oklevél, képek, (ritkán) számla

• kik a zsűritagok – számodra ismert és elismert személyek-e, akiktől szívesen fogadnál építő, segítő kritikát, vagy sem; szakmabeliek-e, vagy inkább üzletemberek, stylistok, fotósok, programszervezők, stb; aktívak az orientális tánc világában, vagy jó pár évvel ezelőtti sikereikből táplálkoznak

• az egész verseny marketingje is meghatározó lehet – az esemény meg van hirdetve, vagy senki sem hallott róla; színvonalas, frissített a honlap, van valós e-mail cím, egyéb elérhetőség, vagy már régóta nem raktak fel semmit és évekkel ezelőtti videók/képek/információk alapján alkot képzeletbeli véleményt az eseményről a lelkes versenyezni vágyó – ami aztán esetleg nem fedi a valóságot

• a verseny helyszíne – melyik városban tartják, sokat kell utaznod oda és még szállásra is költened kell, vagy a közelben van; maga az épület, ami otthont ad az eseménynek, tágas, jól felszerelt, színvonalas, hangulatos (pl. kulturális intézmény, klub) vagy egyáltalán nem ilyen

• nyeremények – kisebb-nagyobb tárgynyereményeket, okleveleket  vagy címeket osztanak – ezek is motiváló tényezők lehetnek

• hozzáállás – törődnek a jelentkezőkkel, értékelik a befektetett tudásukat, energiájukat, pénzüket, idejüket, vagy magától értetődőnek veszik, hogy sokan indulnak a versenyen és fognak is minden évben- az sokat elárul egy versenyről, ha évről évre jelentősen megcsappan a jelentkezők létszáma, elvégre, ha nincsenek jelentkezők, nincs verseny sem

• és végül szeretnéd-e igazán ezt a versenyt, akkor is, ha éppen nem érsz el kiemelkedő eredményt – lényeges, hogy szeressük, amit csinálunk

Az, hogy milyen eredményt érsz el egy versenyen, csak egy bizonyos síkon számít. Attól, hogy nem érsz el olyan eredményt, amilyet szerettél volna, nem leszel kevesebb, vagy értéktelenebb versenytársadnál. A verseny felfogható egyfajta útkeresésnek, mely része a fejlődésednek, tapasztalataidnak. Lehet, hogy kiderül, nem ez a te utad. Lehet, hogy mégis ezt szeretnéd, de akkor úgyis tovább próbálkozol, amíg elégedett nem leszel az eredménnyel. A verseny támpontot ad (amennyiben a tánctudást nézi), hol tartasz a fejlődésben.

Az orientális táncot egész életen át lehet tanulni. Ahogy az életkorunk és mi magunk változunk, fejlődünk, úgy változhat, fejlődhet a táncunk is.

Egy megmérettetés nemcsak verseny lehet, hanem egyéb szereplés is. Amikor elmegyünk egy eseményre, fellépésre, ott is versenyzünk. Főként saját magunkkal. Hiszen egyre jobbak és jobbak akarunk lenni. Érdemes ilyenkor megvizsgálni, mi a célunk ezzel a fellépéssel. A félelmünk, izgalmunk legyőzése, tapasztalatszerzés, tánctudásunk bemutatása, vagy az, hogy hassunk az emberekre, hogy átadjunk valamit saját magunkból, és még számos más dolog lehet. Nekem mind célom volt, külön-külön. Mint egy lépcsőt, úgy jártam a fokokat.

Amikor először táncoltam mások előtt orientális táncot, nagyon izgultam. Ez természetes. Mégis megfogalmazódott bennem a vágy, hogy legyőzzem ezt a félelmet. A várakozás, a színpadra lépés előtti percek a legfélelmetesebbek számomra. Amikor már a színpadon vagyok és megszólal a zene, minden negatív érzés elszáll. Csak a zene van, amire táncolok, és a közönség, akit megcélzok táncom impulzusaival. Ahogy egyre több és több fellépésen voltam túl, különböző tapasztalatokkal gazdagodtam. Mindegyik szereplés más. Más a közönség, az egész környezet, egy ilyen alkalom mindig egy új helyzetet hoz létre. Nincs két egyforma szereplés. Mi táncosok alkalmazkodunk. A színpadhoz, az egész közeghez, a közönséghez, a produkció sikerén dolgozó emberekhez – műsorvezető, hang- és fénytechnikusok, szervezők, fotósok, stb. Előbb-utóbb minden táncos eljut a nyilvános szereplés megmérettetéséhez. Szerencsésebb esetben akkor, ha már színpadképes. Egy táncos akkor válik színpadképessé, ha folyamatosan, megfelelő technikai és elméleti háttérrel táncolni tud meghatározott zenére. Ilyenkor vagy improvizál, vagy előre betanult koreográfiát táncol. Továbbá az orientális táncra jellemző, színvonalas kosztümben, sminkben lép színpadra. Egész megjelenése összhangban van a tánc stílusával, a zenével, és magabiztos a kiállása. Tudja, hogyan viselkedjen a színpadon, az öltözőben, a szereplést esetlegesen követő partin.  A táncos rengeteget tanul és tovább építheti magát ezekből a szereplésekből.

Én is több lettem ezek által, akár kellemes, akár kellemetlen élmények voltak. Megtanultam például, hogyan írjam meg a felkonferáló szöveget, kit keressek egyből, ha megérkezem a helyszínre, mire figyeljek, mielőtt igent mondok egy felkérésre, mikre érdemes rákérdeznem és milyen részleteket tartsak szem előtt (pl. tánctér nagysága, hang- és fénytechnika, közönségben a nemek aránya, időpont, a rendezvény jellege, átöltözési lehetőség, stb). Minden egyes ilyen alkalommal maximális teljesítményt szeretnék nyújtani, legyen az egy kisebb létszámú falunapi rendezvény vagy egy színházban rendezett gála. Arra törekszem, hogy minden esetben ugyanolyan felkészült, összeszedett és sugárzó legyek. A tánctudásomat tehát mindig bemutatom. A kérdés az, hogy mennyire hozzáértő a szem, aki figyeli.

Az orientális tánc nagyon összetett, technikás mozdulatokat tartalmaz, a személyiségből, a különböző érzelmek megéléséből és annak bemutatásából, átadásából táplálkozik. Elsősorban improvizációs műfaj, hiszen a pillanatnyi érzések, hangulatok, események befolyásolják táncunkat. Ha tehát szakmai szemmel szeretnénk, hogy nézzenek minket, versenyre megyünk. Véleményem szerint ez a tánc azon kevés táncművészeti ágak közé tartozik, amelyeknél kevésbé elterjedt, hogy valaki rendszeresen versenyekre járjon és érmeket, kupákat, különböző díjakat zsebeljen be. Persze ez is lehet cél. Ha valaki kíváncsi, milyen szinten áll a tánctudása, jó dolog a verseny. A szakmai zsűri a tánctechnikát nézi, az átadás képességét, a mozdulatok szép kivitelezését, a helyes testtartást, azt hogy a táncos mennyire tölti be a teret, mennyire van jelen a színpadon, mennyire illenek a zenéhez, az adott stílushoz a mozdulatai, tisztában van-e azzal, mely mozdulatok illenek testalkatához, temperamentumához, hogyan kommunikál a közönséggel és természetesen a külső megjelenést is. Hogy milyen a sminkje, ruhája összhangban van-e alkatával, a zene stílusával, az egész tánc hangulatával és a táncos személyiségével. Mivel a táncunk belülről, az érzelmeinkből, a személyiségünkből, a szellemi tudásunkból is táplálkozik nagyon nehéz több különböző táncost összehasonlítani. Mitől jobb egyik, mint a másik? Ha számára egy adott zene ilyen és olyan érzéseket, hangulatokat vált ki, a másikból meg másmilyeneket. Az egyikük temperamentumosabb, a dobszólóknál van elemében, dinamikusabbak a mozdulatai, a másikuk érzelmesebb, visszafogottabb, lágyabb vonalat képvisel. Nem lehet egyértelműen egyikre vagy másikra azt mondani, hogy rossz, amit csinál. Csak más. Számára így jut kifejezésre a tánc mondanivalója.

Márpedig a mondanivalónak véleményem szerint ott kell lennie a technikailag tökéletesre csiszolt vagy éppen koreográfia segítségével ’bemagolt’ mozdulatsorok mögött. Hogy miért is táncolok? Mit szeretnék ezzel mondani a közönségnek, vagy magamnak? Mit jelent számomra a tánc elméleti háttere? A kultúrájáról, eredetéről mit tudok? Miért éppen ezt a táncot választottam a sok közül? Mit jelent az egész számomra? Ezekre a kérdésekre a válasz a táncunkban kell, hogy legyen. Akkor lesz mondanivalója. Hiszen a tánc önkifejezés. Ha én nem vagyok a táncomban benne, ha nem egyedi és belülről fakadó az, amit csinálok, főként, hogyha nem is tudom, miért csinálom és nem is élvezem, akkor a felszínen maradok és nem hatok a közönségemre.

Számomra a megmérettetés nem egy versenyen való díj megnyerése, hanem a nézők megnyerése. Számomra az a győzelem, ha látom a tekintetükben, hogy élvezik, jobb kedvre derülnek, vagy épp érezni lehet a feszültséget, drámaiságot, mert az volt a célom, vagy ha elgondolkodnak azon, amit közvetíteni szeretnék, sőt ha megértik, mit közvetítek. Leegyszerűsítve, amikor hatok rájuk. Az érzelmeikre, a gondolataikra. Ez az igazi győzelem egy megmérettetésen. A jutalom pedig a csillogó tekintetekben, széles mosolyokban, elakadó lélegzetekben és kedves szavakban is mérhető.

A rekreáció a szabadidő kulturált eltöltési formája (dr. Csizmadia László: Az idegenforgalom elmélete jegyzetek (1993) kézirat). De mit is jelent, hogy kulturáltan töltjük el szabadidőnket? Elsősorban azt, hogy az egészségünk, jóllétünk, lelki-szellemi kiegyensúlyozottságunk érdekében szórakozási formát, hobbit választunk. Ez a szórakozási forma lehet bármi, ami örömet okoz (Pl.: játék, napozás, zenehallgatás), amelynek jótékony hatásai vannak a testünkre és lelkünkre (Pl.: sport, tánc). Amikor rekreatív tevékenységet végzünk, felfrissülünk, pihenünk, újult erővel tudjuk belevetni magunkat a munkába, tehát nő a munkabírásunk, teherbíró képességünk, pszichikai kondíciónk, kreatív képességünk. Összességében véve pedig jó közérzetet biztosít. A jó közérzethez, a tökéletes elégedettséghez pedig a következő dolgok szükségesek:

• energikusság - A tánc következtében energikusabbak leszünk, felszabadultnak érezzük magunkat, nő az általános életkedv, vitalitás. Szinte „elvonási tünetek” jelentkeznek, ha kimarad egy-egy táncóra.

• a stressz kezelésének képessége – Mozgásos meditációként felszabadító hatása jól ismert, ehhez a kellemes zene és a jó hangulat (nők egymás között érzés), a közösség is hozzájárul.

• az ok nélküli aggodalmaskodás, depresszió hiánya – A táncórákon magunk mögött hagyjuk a mindennapi gondokat, teljesen kikapcsolódunk, kiürítjük a fejünkből a nyomasztó gondolatokat, érzéseket.

• a test panaszainak hiánya – Tapasztalatok szerint a tánc hatására csökken a rendszeres fej-, hát-, és derékfájás, sőt gyakran ezek teljesen meg is szűnnek. Ez azért lehetséges, mert a megerősödő izmok teherviselése nő, csökken a gerinccsigolyák közötti porckorongokra nehezedő nyomás. A csontok állagára is jó hatással van.

• jó emésztés, kevesebb székrekedés – A jó közérzethez jó emésztésünk is hozzátartozik. Az izmok minősége, mennyisége az anyagcserénkre is kihat. A nagyobb izommennyiség ugyanis kevésbé engedi a zsírok lerakódását, emellett a tánc csípő, medence és hasközpontúsága, a körök, hullámok pozitívan befolyásolják az anyagcsere folyamatokat.

• önbecsülés, önbizalom – A női léthez való pozitív hozzáállás megerősödik, a kecses mozdulatok még inkább erősítik a nőies kisugárzást

• vonzó alak, helyes testtartás – A tánc jótékonyan formálja az általában problémás testtájakat (has, comb, csípő, fenék). A hát, a mellkas, a vállak, a nyak izolált használata, izmainak nyújtása, erősítése képes korrigálni az egyoldalú terhelés, az ülőmunka, a cipekedés, a pszichés stressz okozta tartáshibákat. Emellett az egész tánc büszke, magabiztos tartása ugyanilyen büszke, magabiztos járást eredményes a mindennapokban.

• könnyebb terhesség és szülés, illetve szülés utáni regenerálódás – Az izmok tudatos használatával megkönnyíthető a szülés, illetve maga a mozgás segítségével visszanyerhető az alak is.

• nagyobb kitartás, akaraterő, koncentráló képesség – A mozdulatok megtanulásához nagymértékű koncentráció, az otthoni gyakorláshoz pedig kitartás és akaraterő kell.

• nyugodt, mély alvás – A kellemesen elfáradt izmok és a fölfrissült, kitisztult szellem könnyen merül álomba.

• kiegyensúlyozott nemi élet - A hastánc által a hasizmok, a medencealap izmainak tudatos rendszeres aktivitása növeli a nemi vágyat (Pl.: hashullámok, hasrezegtetés, staccato mozdulatok különféle pályákon), mellyel a partner is elégedett lehet.

• Érzelmi egyensúly

• Helyes étkezés

• Aerob testgyakorlás, mozgás

 A tánc helyét a rekreációban az elsők közé tehetjük, hiszen az előbb említett tökéletes közérzethez, jólléthez nagymértékben hozzájárul.

 A tánc által ugyanis érzelmi egyensúlyunk helyreáll:

• a tánc örömérzetet okoz, a mozdulatok elsajátítása és kivitelezése sikerélménnyel tölti el a tanulót

• a kellemes zene, lágy vagy éppen dinamikus mozdulatok elősegítik a stressz leépítését, a teljes szellemi kikapcsolódást

• a tánc alakformáló hatása révén megnő az önbizalom, önértékelés, így harmonikusabbá válik a párkapcsolat, szexuális élet

• mivel a táncban önkifejezés és érzelmek kifejezése történik, fejlődik a kreativitás is

A helyes étkezésben is szerepet játszik:

• a tánc által nőiesebbnek, kecsesebbnek érezzük magunkat, felhagyunk az önsanyargató diétákkal és egészségesebben táplálkozunk

• a hastánc jótékonyan hat az emésztő szervrendszerünkre is

Az orientális tánc az aerob profilú mozgások közé sorolható:

• rendszeresen megdolgoztatjuk általa az összes izmunkat, a mélyizmokat is, olyan izmokat is, amelyeket esetleg más típusú mozgásformáknál nem használunk

• már az alap testtartás közben is folyamatosan dolgoznak a comb és fenék izmai, így tónusuk javul

• az izoláció - mely a hastánc tanulásának egyik alappillére – következtében az ízületek mozgékonyabban lesznek, javul az izmok rugalmassága, az inak hajlékonysága

• a mozdulatok serkentő hatással vannak a szervezetre, de nem megerőltetőek, így életkortól és edzettségi foktól függetlenül bárki elkezdheti tanulni őket

A tánc és a meditáció kapcsolata

A meditáció szó hallatán rendszerint valami spirituális vagy vallási szertartásra gondolunk, valami megfoghatatlan, nehezen elérhető állapotra, amit nem mindenki sajátíthat el. Azt gondoljuk speciális testhelyzet szükséges a gyakorlásához, hinnünk kell benne, vagy különleges életmódot kell folytatnunk hozzá. Ezekkel ellentétben a meditáció pusztán annyit jelent, hogy a figyelmünket csak egy dologra összpontosítjuk. A jelen pillanatból minden mást kizárunk az elménkből. Csak az „itt és most” tölti ki a gondolatainkat. Rendkívül pihentető, nyugtató állapot, olyan perceket jelent, melyek közben gondtalannak érezzük magunkat. A hétköznapokból hozható egyszerű példák alapján rádöbbenünk, valamennyien meditáltunk már: autóvezetés, filmnézés, mosogatás vagy könyvolvasás közben. Weöres Sándor is írt a meditációról A vers születése – meditáció és vallomás című munkájában. Trance-nak, illetve a versíráskor előtörő ihletett, alkotó állapotnak tekintette azt, nem pedig valami misztikus, földöntúli dolognak.

Ezek után a tánc és a meditáció közötti kapcsolatot már nem nehéz felfedezni. Amikor táncmozdulatokat gyakorlunk, csak azokra összpontosítunk. Meditálás közben fejlesztjük tánctudásunkat. Egy-egy mozdulat többszöri ismétlésével, a zene egyenletes ritmusa által egy ellazultabb, mégis koncentráltabb állapotba kerülünk.

Az órarendben található meditációs foglalkozásokon (péntek 18 órától) nemcsak lassú, lágy zenék szólnak, ugyanolyan hatás érhető el dinamikusabb zenék hallgatása közben is. Célunk, hogy a mozdulatok percekig tartó gyakorlása, a síkok, irányok, pályák, résztvevő testrészek, izmok meghatározása alapján fejlesszük a testtudatot és koordinációt. Az óra elősegíti a későbbi improvizációt (szabad táncolást) és a mozdulatok gond nélküli összekötését, a folyamatosságot. Azt az ideális állapotot, amikor már nem figyelünk tudatosan a lépésekre, csak maguktól értetődően táncoljuk azokat érzelemmel, élvezettel átitatva, a zenével összhangban.

.

Az iszlám történetében kiemelkedő szerepet játszik a rituális mosakodás. Már a középkorban számos fürdőt építettek. Vallották, ha Allah figyelemmel és törődéssel viseltetik a világ és annak minden teremtménye iránt, akkor az embereknek is törődniük kell saját magukkal és a testükkel. Úgy vélték maguk is sokat hozzátehetnek egészségükért a rendszeres tisztálkodással, ennek következtében hamar kialakult a fürdés, szépségápolás kultúrája a birodalomban. Nemcsak a közfürdők szolgáltak tisztálkodásra, hanem otthon a háremükben is kialakítottak fürdőhelységet, fürdőmedencével, melyben nyáron hideg, télen meleg vízzel teli kancsó szolgálta frissességüket. A közfürdőkbe, vagy hamam-okba hetente egyszer jártak, a rituálén és tisztálkodáson, szépülésen, felfrissülésen kívül társadalmi szerepe is volt a fürdőknek, a társasági élet fontos színterét jelentették.

            Ha áttekintjük a muszlimok hitvallását, megértjük, hogy magát az egészség és a szépség megnyilvánulását Allah művének beteljesüléseként értelmezték, ezért a szépség- és egészségápolás (egymástól elválaszthatatlanul) az iszlám valláshoz tartozó kötelezettség volt.
A víz maga az arabok számára a Paradicsomot előrevetítő földi jelenség volt.  Így a fürdők épülete is a legteljesebb tökéletességet, luxust, pazar pompát hordozta magában.  A szökőkutak, csobogó források nemcsak testüket, de lelküket is felfrissítették és harmóniát teremtettek szívükben. Miként ennyire fontos építmények voltak, egy város anyagi helyzetét is tükrözték, minél szebb volt egy város fürdője, annál gazdagabbnak, híresebbnek számított. A kupolák és oszlopok mind a fürdőzők gyönyörködését voltak hivatottak kiváltani, illetve Allah világát szimbolizálták. A víz kapcsolatot jelentett magával az istennel. Ablakai gyakran csillag alakúak voltak, áttetszőségük miatt pedig fényárban úsztak a fürdőzők. A falakat és padlót márványcsempék borították, melyek még jobban fokozták a pompát. Az építmények belső tagolása a pompa mellett praktikus és logikus volt. Több helység következett egymás után: öltöző, forró vizes medence, langyos vizes medence, hideg vizes medence, pihenő szoba, étkező szoba. A medencéknél finom pára szolgált a bőr pórusainak megnyílására, tisztulására. A medencék száma és mérete természetesen függött az építtető anyagi és társadalmi helyzetéről, a fürdőzők igényétől, de mindegyikre jellemző volt, hogy egységei az évszakokat szimbolizálták: a legmelegebb helyiség a telet, a langyos az őszt, a hideg a nyarat, a pihenő helyiség pedig a felüdülést hozó tavaszt. A tehetős és kevésbé tehetős fürdőzők elkülönítését fürdőkabinok, illetve egyszemélyes kádak szolgálták.

                A fürdőzés igen szabályozott keretek között zajlott, az egyes termekből a többi terembe jutást csak a helyes sorrend betartásával volt szabad végrehajtani. Előírás volt az izzadás miatt a sok folyadék, főként rózsavíz és almaszörp fogyasztása, illetve a test különböző krémekkel való bedörzsölése, illatos kendőkkel való megtörlése.

                A fürdőkbe a nők is ellátogathattak, amikor a férfiak nem voltak ott, vagy léteztek olyan fürdők is, amelyeket csak férfiak, vagy éppen csak nők látogathattak. Azokban a fürdőkben, ahol mindkét nem megfordult, külön jelzéssel adták a férfi nem tudtára a tilalmat: törölközőkendőt raktak a bejárathoz. A nők itt bizalmasan, intim keretek között cserélhettek eszmét gyereknevelésről, receptekről, szépségápolással kapcsolatos véleményekről, friss pletykákról, szerelmi ügyekről.  A nők számára így nagy szabadságot jelentettek ezek az alkalmak, meg is adták a módját, felékesítve magukat, a legszebb ruháikba bújva indultak a fürdőbe. Nőrokonaikat és kisebb fiúgyermekeiket (amíg azok fel nem serdültek) is magukkal vihették.  Az idősebb nők, akiknek fiaik voltak, ekkor mérték fel a fiatal arajelölteket, a férfiak ugyanis csak szemüket láthatták. Az anyósjelölt így megismerkedhetett a leendő menyasszony családjával, szemügyre vehette annak testi adottságait, beszédéből következtethetett gondolkodásmódjára, s gyakran így kezdődtek el a házasságkötések.

A fürdő személyzete is nőkből, vagy eunuchokból állt. A szépségápoláshoz tartozott a bőr ledörzsölése, a hajpakolások, arcpakolások alkalmazása és a szőrtelenítés művelete is. A hajukat is gyakran festették ( férfiak is), vagy feketére, vagy pedig hennával, ami narancsos, vöröses árnyalatot kölcsönzött gondosan festett tincseiknek. A test szőrtelenítésével kapcsolatos hanyagságot a muszlimok piszkosságként és ápolatlanságként értelmezték, és a szőrös nők állandó csúfolódások, adomák tárgyai voltak. Előírás volt a heti szőrtelenítés, a nők pedig ennek eleget is tettek különböző krémek használatával az egész testen. A nők az utcán csak illatosságukkal és szépen kifestett szemükkel tűnhettek ki. Így fontos volt a fürdőzés utáni illatosítás és szem hangsúlyozása festékekkel. Szintén nagy gondot fordítottak a fogak tisztítására, melyhez összezúzott gyöngyház, tojáshéj és faszén keverékét használták. A 11. században al-Shirázi, szír orvos műve számba vette ezeket a kozmetikai, szépészeti eljárásokat, anyagokat.

                Különösen hangos volt a hamam, amikor egy házasság előtt álló szűzlányt vezettek be a fürdőbe. Itt megbeszélhették ugyanis a részleteket, a hozományt például. Tapasztalt fürdetőasszonyok pedig az esküvő előtti napon felkészítették a menyasszonyt, hogy a legjobb formáját hozza.

                A fürdőkkel kapcsolatos megítélés nem volt egységes a muszlim világban, tévhitekkel bővelkedő történetek, babonák keringtek ezekről. Ezek szerint a nőket nem kellene engedni a fürdőkbe, csak ha betegek, vagy nemrég szültek, illetve hogy a fürdőkben démonok és rossz szellemek is tanyázhatnak, vagy hogy a hamam-ok az ördög lakhelyei. Ezek a babonák úgy beleszövődtek a mindennapjaikba, hogy imádkozni nem volt szabad a fürdőkben.

                A fürdő tehát hol, mint pokol, hol, mint földi Paradicsom jelenik meg a középkori iszlám világ forrásaiban, de mindenképpen fontos szerepet játszott a mindennapi életben, a test és lélek felfrissülését, szépségápolást és társadalmi eseményt, közösségi élményt nyújtó helyként. Amíg Európában elhanyagolt, jelentéktelen és kevéssé ismert volt a fürdés, szépségápolás, addig az iszlám fürdőkultúra hatalmassá nőtte ki magát. /Kéri Katalin: A földi paradicsom/

A ritmus létünk alapja. Ha figyelmet fordítunk saját testünkre, akkor láthatjuk, hogy szívünknek, légzésünknek, egész testünk működésének megvan a saját ritmusa. Ugyanígy a külvilágban is, az évszakok, éjjelek-nappalok váltakozásának, a Holdnak, Földünk forgásának, és még sorolhatnánk. Minden mozgásban van, rezeg és minden energia.

 Mindennapi életünkben azonban nem sűrűn gondolkodunk el testünk és világunk lenyűgöző csodáin. Egyre modernebb és technikailag fejlettebb környezetünkben háttérbe szorulnak az ősi rituálék, szakrális mozgásformák, összejövetelek melyek közelebb hozták az embereket a természethez és egymáshoz is. A hagyományos energiaforrások, gyógymódok, illetve az emberi test veleszületett belső programja, az öngyógyítás helyett a gyógyszeripar rohamos fellendülését tapasztalhatjuk. Ha csak a televízióban látott reklámokat megfigyeljük, minden harmadik gyógyszert ajánl. Így nem csoda, ha szinte az az érzésünk, hogy a betegség, a mindennapos fájdalom az élet velejárója, s csak ezekkel a gyógyszerekkel küzdhetünk ellenük. Közvetlen környezetünkben, munkahelyen, buszon hallott beszélgetésekből is kiderül (vagy akár részesei is vagyunk ezeknek), hogy leggyakrabban taglalt téma a betegség, mi, hol fáj, kinek miért rossz vagy melyik ismerős tett nagyobb szörnyűséget, stb. Ennek ellenére, lényünk legmélyén tudjuk, csak a környezetünk megfigyelésének eredményeképpen nem hisszük el (vagy csak részben), hogy a jóllét, az öröm, a jó érzések a természetes állapotunk. Mi magunk tehetünk arról, ha ez az alapállapot valami másba fordul át, valami rosszabb felé veszi az irányt, attól függően mennyire tápláljuk. Azáltal, hogy sokat beszélünk, írunk róla, sokat gondolkodunk egy adott dologról, vagy nézzük a tv-ben, hallgatjuk a rádióban, tápláljuk azt, mégpedig saját koncentrációnkkal, figyelmünkkel, vagyis energiánkkal.

Lényünk alapját képező ősi ösztöneink, kollektív kódolt mintáink, érzéseink viszont szerencsére még bennünk élnek. Általában elfojtásra vannak kárhoztatva, de meglepő módon nem kell sok erőfeszítés a felszínre hozásukra. A dallamos zene, az örömteli tánc, az elengedés, megengedés állapota újra visszarepít minket egy gondtalan állapotba, a boldogságba. Energiaháztartásunk ilyenkor jelentősen megemelkedik, s már-már a sok rossz tapasztalat, érzés, betegség után bűntudatunk támadhat, hogy jól érezzük magunkat. A tánc, vagy zene gyakorlása által viszont ez a bűntudat hamar megsemmisül, amikor lényünk egyre közelebb kerül eredendően jóllétben lévő állapotához. Ezentúl mindig ezt az állapotot keressük majd, s hála a Teremtőnek, van választásunk. Választhatjuk, hogy továbbra is koncentrációnkat, figyelmünket, azaz összes energiánkat a rossz, kellemetlen, fájdalmas, bosszantó, vagy éppen félelmetes dolgok, események felé irányítjuk, vagy nyitott szemmel és füllel járva a világot, észrevesszük és minden energiánkat a kellemes, örömteli, szép, boldog, jó, kedves, gyümölcsöző dolgok, történések felé fordítjuk. Egyszerre a kettő nem lehet jelen hosszabb ideig. Ha az egyik oldalt tápláljuk, a másik oldal elsorvad. Tehát módunkban áll akarni azt, hogy jól érezzük magunkat, és tenni is ezért. A zenehallgatás, a táncolás és nagyon sok dolog még (ki-ki megtalálhatja a számára megfelelőt) felszabadít és megtanít erre az összefüggésre. A tánc elkezdése azonnali eredményt hoz, hiszen jelen van a zene is és egész testünk, szellemünk (koncentrációnk, odafigyelésünk, tehát energiánk) részt vesz benne. Egy olyan ősi erő ez, mely megoldást nyújthat mind fizikai, mind lelki, szellemi problémáinkra. Amikor gyakoroljuk a táncot, testünket fejlesztjük, átmozgatjuk, jólesően erősítjük, lelkünk pedig kikapcsol, feltöltődik.

A tánc rendkívüli gyógyító és közösségformáló ereje is köztudott. Mivel a gyökerekhez való visszatérés kifejeződése, segíti a test öngyógyítását, a feszültség feloldása által. Minden betegség okozója a lelki feszültség. A lelki feszültséget pedig a hosszan tartó negatív gondolkodás, életvitel és érzelmek okozzák. A betegség képtelen megmaradni egészséges érzelmi állapotban és pozitív gondolatokban bővelkedő testben. A tánc és annak öröme által megsemmisül a negatív légkör a testben és a szellemben, a pozitív gondolatok, érzések pedig helyükre lépve kellemes eseményeket, gyógyulást idéznek elő. Amikor táncolunk, kiadhatjuk a felgyülemlett bántó érzelmeket, negatív töltetű eseményeket, megszabadulhatunk ezek terheitől, s szabadabban, könnyebben irányíthatjuk életünket, sorsunkat.

A közösségformáló erő leglátványosabban olyan rendezvényeken, programokon figyelhető meg, ahol tábortűz hangulatfénye mellett, dobszóval, vagy élőzenekarral kísért táncolás történik. Ekkor az emberek rezgésszitje megemelkedik, s a sodrás mindenkit magával ragad. Személyes tapasztalat alapján kijelenthetem, hogy még a legszkeptikusabb, legmogorvább odatévedő is bekapcsolódik a körtáncba, az éneklésbe, nevetésbe. Ekkor már egy magasabb szintű élmény jelenlétét érezhetjük, amikor nem számít a többi ember honnan jött, kicsoda, hogy néz ki, ismerős-e, vagy sem, jó viszonyban állunk egymással, vagy sem, mert az egység érzését éljük át. Megtapasztaljuk, hogy egy forrásból valók vagyunk mindannyian, s ez a forrás a jóllét állapotát rendelte el alaptermészetünknek, a szeretet állapotát, a boldogságot.  A kérdés csak az, hogy elfogadjuk-e. A tánccal mindenképp ezt választjuk.

A tánc számomra mindig magát az életet jelentette, az állandó mozgásban levőséget, a körforgást, vitalitást.  Úgy érzem, különös kapcsolat van köztünk, a tánc és köztem. Régi-új ismerősként köszöntöttem őt újra és újra, amikor egy-egy táncos mozgásformába belekezdtem. A lényeg a táncolás volt, mindegy, hogy néptánc, hip-hop, vagy társastánc a neve. A világban is minden mozgásban van, így én is mindig mozgásban akartam lenni a saját világomban. A tánc közösségeket is hozott magával, mindegyik másféle világot teremtett, de egyikben sem maradtam túl sokáig. Míg rátaláltam a hastáncra, vagyis inkább a hastánc talált rám. Mégpedig egy török fiú által, aki egy iskolai program keretein belül talált meg engem. A véletlen láncolatain keresztül pedig eljutottam a hastánchoz és máig megmaradtam világában.

Eddigi életemre visszagondolva leszögezhetem, hogy későn érő és álmodozó típus vagyok. Viszont ezt másokhoz viszonyítva állapíthatom csak meg. Magamhoz viszonyítva mindent pont akkor éltem meg, amikor kellett, amikor nekem a legjobb volt. Gondolok itt arra, hogy amíg az általános iskolai osztálytársaim (felső tagozatban) nagyban az öltözködéssel, sminkeléssel és nem utolsó sorban a fiúkkal voltak elfoglalva, addig én kalandos regények hősnőinek bőrébe bújva elmélkedtem a világról, vagy álomszerű képek festésével foglalatoskodtam, illetve a zene és tánc világában éreztem otthon magam. Szerencsére nem voltam azért teljesen egyedül ezekkel az élményekkel, legjobb barátnőm velem tartott és társam volt az elmélkedésben és a zene, illetve táncszeretetben.

Ráérősen haladtam életem lépcsőfokain és egyre inkább rájöttem, hogy a tánc is velem együtt haladt, és ahogy én nőttem, úgy velem nőtt ő is. A néptánccal kinőttem félénkségem és nyitottabb lettem. A jazz-balettel kinőttem a testem kontrollálhatatlanságát és egyre jobban tudatosult magasságom, többletsúlyom. Minden táncfajta az örömérzeten felül tanítást is adott. A moderntánc lazaságra, könnyedségre tanított, a társastánc büszkeséget és tartást kölcsönzött (a helyes testtartásra is megtanított). Ekkor indultam el a nővé válás útján. A mozdulatok nyelve már nemcsak gyermeki érzelmek kifejezését jelentette, hanem a nő és férfi közötti viszonyok, párbeszédek kifejezését is. Párban táncoltunk, a másik nem érintése, vezetése meghatározó volt. A rumbát például párunknak kellett előadni, az instrukció pedig az volt, hogy csábítsuk el, nyűgözzük le őt. Én eléggé gátlásos voltam, főként túlsúlyom miatt és amiatt is, hogy még nem értem meg erre a szerepre. Zavarban voltam és tanácstalan. Nem tudtam hogyan kell megélnem saját nőiségem, akkor még nem tudtam felszínre hozni a bennem mélyen szunnyadó női ösztönt, vonzerőt. Eltaszítottam inkább magamtól, elmenekültem e tánc és érzésvilág elől és valami mást kerestem ismét.

A hastánc elsősorban azért volt annyira kedves számomra már az elején, mert nem kellett hozzá pár, nem kellett másokhoz alkalmazkodni, a saját világomban maradhattam, de mégis közösségben. Lassan, fokozatosan éreztem rá a mozdulatokra és jelentéseikre és ezáltal cseperedtem nővé. A hastánc nem sürgetett, nem követelőzött, nem voltak elvárásai, mindent a saját tempómban, nekem tetsző módon érhettem el és tehettem meg.

Elkezdtem többet foglalkozni a külsőmmel, megtanultam előnyösen kisminkelni magam és próbálgattam milyen ruhák illenek hozzám a legjobban. Megszerettem a testem és már nem zavart, hogy nem vagyok olyan vékony, mint a többiek. Amikor az első hastáncruhámat megvarrattam, nem érdekelt, hogy kilátszik a hasam és majdnem az egész lábam is. Felvettem az elkészült ruhát és királynőnek éreztem magam, de legfőképpen igazi nőnek, aki mostmár tudja, hogyan kell bánni természet adta eszközeivel és nem fél kifejezni a benne dúló érzelmeket.  

Főként a tinédzser korban fontos, hogy különlegesnek, egyedinek érezzék magukat a fiatalok. Ezért jár például egyikük-másikuk vad, fekete ruhában és csatlakozik a motorosok és rockerek közösségéhez, hogy legyen valami megkülönböztető stílusa, ami egyedivé teszi. Én is így éreztem. Egy még kevéssé ismert, titokzatos tánc, mely csodaszép zenéket, ruhákat és sminket hoz magával, csakis különleges lehet, és méltó a figyelemre, elismerésre. Büszke voltam, hogy ezt a műfajt gyakorlom.

Később a tánc egyfajta lelki béke szigetévé vált, egy olyan mentsvárrá, ahová bármikor el tudtam vonulni a mindennapi gondok elől. A gondok pedig jöttek, nem is kevesen. Egyre több és nehezebb problémával kellett szembenéznem. Úgy éreztem (és érzem ma is), hogy a tánc nagyban segített megoldani ezeket és általa továbblendültem az akadályokon. Ezen felül megtanultam bánni a testemmel, a nőiességemmel. Közelebb kerültem saját magamhoz, rengeteget tanultam, fejlődtem és ez a mai napig tart.

A tánc a mindennapjaimban nemcsak mozgásforma, hanem önmagamba fordulás, meditáció, a béke állapota. Egy olyan fiktív hely, ahová bármikor, ha lehetőségem van rá, elmehetek, mindig a segítségemre siet, megnyugtat, örömmel tölt el. A varázslatos zene egyből megteremti ezt a hangulatot, érzésvilágot, mely számomra kedves és remélhetőleg mindig az is marad.

Ma elindítottam első honlapomat, melyen blog is helyet kapott. 

Itt történeteket, cikkeket teszek majd közzé. Érdemes figyelemmel kísérni, remélhetőleg érdekes tartalommal fogom ellátni olvasóimat.

Az üzenetek nyomon követése RSS csatornán keresztül is lehetséges.